A hétvégén, immár harmadik alkalommal került megrendezésre a "Budapest100 - Százéves házak ünnepe" néven futó program. Idén több mint ötven ház és közintézmény nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt, stílszerűen az év századik napjához legközelebb eső hétvégén. Aki szereti a fővárost, a régi házakat útra kelt és a lehető legtöbb épületet keresett fel. A lakók és a szervezők érdekes programokkal, előadásokkal - sok helyen étellel, itallal és térképpel fogadták a látogatókat. Meglepetten tapasztaltam, hogy milyen sok külföldi vett részt ezen a programon. Nekem sokáig úgy nézett ki, hogy nem fogok tudni részt venni, de az utolsó pillanatban mégis csatlakozhattam. Sajnos a legérdekesebbnek tűnő épületek látogatása regisztrációhoz volt kötve, így azokról lemaradtam. De nem keseredtem el, maradt még egyéb látnivaló is bőven. Mindkét nap jártam a várost és a látottakat több részletben fogom közzé tenni e blogon. A meglehetősen szürke és borongós első nap délelőttjén, az első célpontom a Csengery utca 61. szám alatt található Jellinek-ház volt.
Az eredetileg bérháznak épült épület ebben az évben ünnepli a 100. évfordulóját. Építése a Román testvéreknek, Miklósnak és Ernőnek köszönhető. Rennberger néven látták meg a napvilágot csak később vették fel a Román vezetéknevet. Lajta Béla követői voltak, ami nem véletlen, hiszen Miklós a Lajta-iroda munkatársa volt, mielőtt testvérével megalapították közös, önálló irodájukat, amely 1905 és 1926 között működött. A ház különlegessége az újfajta forma. Az épület egy előudvart (más néven francia-udvart) ölel közre. Ez a forma 1905-től terjed el Magyarországon, francia hatásra.
A magasföldszint boltíves ablakait tojásdíszítés keretezi, melyet stilizált, népies virágmotívum váltogat. Ha felnézünk a harmadik emeletre, ott már egészen más ablakív formát figyelhetünk meg. Boglyaív, virágdíszítéssel. Ez a parabolaív volt a századfordulós nemzeti romantikus építészet egyik legkedveltebb motívuma. Az előudvar utcafrontján vidám puttók és két-két őrkutya fogadja a házba betérőket.
Mielőtt beléptem a kovácsoltvas kapun, felnéztem még a díszes boltívre.
Az előtérben ismét a népi motívumok köszöntek vissza, igaz kicsit pókhálósan.
Innen egy lefelé majd felfelé vezető rövid lépcsőn érjük el a belső udvart. Az épület külső felén alkalmazott új forma jobb fényviszonyokat biztosított az utcafrontra néző lakásoknak. A belső udvar kivitelezése viszont nem változott a kor szokásaihoz képest. Ez is zárt és sötét, kevés napfény jut be az udvarra. Anno természetesen itt laktak a szegényebbek.
Az épület maga meglehetősen rossz állapotban van, a lépcsőház is elég komor hangulatot sugároz.
A kor kivitelezéseihez hozzátartozott az úgynevezett cselédlépcsők kialakítása. A szegény lakásokhoz, emeletenként csak egy-egy közös WC tartozott, melyek szintén itt, a lépcsőfordulókban lettek kiépítve. Érdekes, hogy a szűkebb tér miatt ide több fény jutott be, mint a fő lépcsőházba.
A következő posztban is erről a házról fogok még fotókat feltölteni, de akkor már a részletekre és a hangulatra fókuszálok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése