Június végén egy régi-új Kolodko-szobor került kihelyezésre Budapesten, mégpedig Lisa Simpson személyében.
2024. júl. 3.
2024. máj. 4.
Borban az igazság - Kolodko
A kihelyezéskor már jártam ennél a kis szobornál, de akkor csak mobiltelefonnal készítettem róla fotókat. Most visszatértem, de már fényképezőgéppel a kezemben.
2024. ápr. 14.
A gúzsba kötött akcióhős - Kolodko
Április 1-én újabb alkotással lepte meg Kolodko Mihály a miniszobrok iránt rajongók népes táborát. Ezúttal a Megyeri híd, gyalogosok számára fenntartott déli oldalán jelent meg egy kis szobor.
2024. jan. 28.
A Habsburg nádori kripta
Sokadjára kell megállapítanom, hogy mennyi érdekes és talán kevésbé ismert hely található a Budavári Palotában. Sikerült megnéznünk a Habsburg nádori kriptát, amely kegyeleti hely, így csak vezetett séta keretén belül látogatható. Már a bejutás sem volt szokványos, ugyanis a Magyar Nemzeti Galéria egyik kiállító terméből vezetett le egy lépcső a kriptába. Most egy hosszabb bejegyzés következik, hiszen nagyon sok érdekes dolgot hallhattunk a séta során.
2021. júl. 23.
Dózsa pannó - reprodukciók
Még 2017 novemberében, az M3-as metróvonal felújítása kapcsán írtam egy bejegyzést a Dózsa pannóról (jelentése: táblakép).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




