Szeretném rögtön a poszt elején tisztázni, hogy nem lettem paparazzo és a blog témája sem változott meg. Az elmúlt hetekben hallhattuk a híradásokból, hogy Kozák Danuta, kétszeres olimpiai aranyérmes kajakosunk szerződést írt alá az UTE-hez. Az előző posztban a Népszigeten működő vízi sporttelepekről, egyesületekről írtam röviden. Az UTE kajakos vízi telepe pedig Óbudán, a Tímár utcai HÉV-megállónál található. Itt is készítettem néhány fotót, egyfajta folytatásként.
2013. jan. 27.
2013. jan. 26.
Hol terem az olimpikon?
Erre a kérdésre csak kérdéssel lehet válaszolni - milyen szakágban? Pár hete, egy fagyos téli napon fotósétát tettem a Népszigeten. Aki járt már errefelé az tudja, hogy a sziget déli oldalán, az öböl felőli részen, számos kajak- és kenuszakosztály illetve vízi sporttelep működik. A teljesség igénye nélkül, Budapest Evezős Egyesület, BSE ESMA AON, KSI SE, MTK-Sportegyesület és még sorolhatnám.
2012. dec. 30.
Plasztikai beavatkozás
Ma délután a Bécsi út környékén volt dolgom. Itt már jó hosszú ideje tart a terület rekonstrukciója. Évekkel ezelőtt a régi Óbuda hangulatát megtartva, lakóparkok, kis üzlethelyiségek, hangulatos éttermek épültek és megújult a Kolosy téri piac is. Sok minden megváltozott, megszépült, de valljuk be van még itt munka bőven. Véleményem szerint még ma is a hatalmas ellentétek utcája. Egyelőre megfér még egymás mellett a takaros kis épület és a bontásra erősen megérett romhalmaz is. A foghíj telkek esetenként illegális szemétlerakóként funkcionálnak. Szóval sok mindent kell még itt rendbe hozni szépészeti beavatkozással. Bizonyára felvetődött bennetek a kérdés, hogy miért használom a posztban a plasztikai illetve szépészeti beavatkozásokat hasonlatként. Ha megnézitek a sorozat első fotóját az utca szökőkútjáról akkor azonnal megértitek, hogy ezt nem hagyhattam ki.
2012. nov. 18.
Sárkány kastély
Akik először járnak Óbudán, bizony meglepődhetnek amikor felérnek a Pércsi lépcsőn. Egy majd háromméteres öntöttvas, szárnyas sárkány állja útjukat.
A retró jegyében
A következő úti célom is a közelben található. Így a Nagyszombat utcai játszótértől a Végvár utcán haladtam tovább. A múlt század elején épült téglaházak fogtak közre.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




