2012. márc. 10.

Egy remek anekdota

Gondolom az emberek nagy többsége csak akkor böngészi az önkormányzatok honlapjait, ha valamilyen hivatalos ügye vagy intézni valója akad. Pedig itt is megbújhatnak ám érdekességek a közlemények, jogszabályok sokasága között! Véletlenül akadtam rá a következő leírásra Erzsébetváros honlapján és annyira megtetszett, hogy gondoltam megosztom az olvasóimmal is, idézet formájában.



Ez a REMEK anekdota az erzsébetvárosi Huszár utcához kötődik, a bejegyzés fotói is az utcában és környéken készültek.


"A Huszár utca 1879-ben alakult. A mai Rákóczi út és Rózsák tere közötti, újabban sétáló utca. Nevének eredetét nem ismerjük pontosan. Egy legenda szerint a huszárságot tisztelte meg vele a névadó. Történt ugyanis egyszer Debrecenben, hogy 13 huszár agyonvert egy igen kegyetlen, goromba őrmestert. Ezért a tettükért halálra ítélték mind a tizenhármukat. A tárgyaláson hiába védekeztek, lepergett minden szó a bírákról. Nagy volt a bűnük, ám az ország lakosságának a rokonszenve a huszárok felé fordult. Ferenc József császár és király épp abban az időben járt Pesten és meglátogatta a pesti népszínházat. Magyar népszínművet nézett meg, melynek akkoriban Blaha Lujza volt a csillaga. Az utolsó felvonásban Blaha Lujza a király páholya felé fordulva énekelte: "megmondom én a császárnak magának, Adjon pardont a tizenhárom debreceni huszárnak."


"A színésznő rögtönzését halálos csönd követte, majd a király elmosolyodott és tapsolni kezdett. "Tomboló vihar tört ki a nézőtéren. Az emberek kendőt lobogtattak a király felé, vörösre tapsolták a tenyerüket, előadás után kifogták Blaha Lujza kocsijából a lovakat és a fiatal jogászok húzták haza a hintóját. Másnap a tizenhárom debreceni huszár kegyelmet kapott. És a huszárok még soha nem voltak olyan népszerűek Pesten, mint akkor." Réthy Sándor, aki a Huszár utca 6. szám alatt lakott, és aki elmesélte ezt a történetet a Régi nevek - régi pesti uccák című írásában, azt is hozzátette, hogy ő hitelesnek fogadja el ezt a történetet."


Szent Flórián szobra a Rózsák tere és a Huszár utca sarkán.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése